Az olvasottság nem publikus.

Film spot

  • Filmek
  • Sorozatok
  • Top lista
Szörnyella / Cruella (2021)

Szörnyella / Cruella (2021)

Szörnyella történetének egy újabb élőszereplős feldolgozása. Mely egész kiskorától kíséri végig a címszereplőt.szornyella.jpg 

Megjelenés: 2021. Május 27, Disney+

Szereplők: Emma Stone, Emma Thompson, Joel Fry, John McCrea, Mark Strong

Rendező: Craig Gillespie

Vélemény: Szerintem zseniális, és imádtam minden pillanatát. Tudom, hogy sok embernek nem nyerte el tetszését, amit megtudok érteni valahol. Mert a főszereplő nagyon (jól) ki volt dolgozva, viszont eltér az eddigi Szörnyelláktól. Itt ki is emelném, hogy nagyon nem gyerek film, akkor se, ha Disney produkció.

Szerintem a történet nagyon szépen ki volt dolgozva, érdekes volt. Engem meglepetésként ért, hogy több elég jó poén is volt benne. Amikor megvettem a jegyet a filmre, akkor több elvárás is volt bennem, és mindegyiket felül teljesítette.

Egy negatívum van, amit megemlítenék. Volt egy nagyjából másfél perces jelenet, ahol nem kellett volna látszódnia, hogy az egész cgi, de látszott. Nagyon. Itt még megjegyeznék egy kis apróságot. Én láttam a filmet angolul (eredeti) és magyarul is. A magyarszinkronban szerintem egy kicsit elvesz az, hogy nem Emma Stone eredeti hangja, nevetését hallod. Ezt nem a szinkronszínész ellen, mert ő a lehető legjobbat kihozta, de Stone játéka utánozhatatlan volt ebben a filmben.

Viszont ezt erősen túlragyokta az Emmák zseniális játéka. Tényleg mindketten nagyon nagyot alakítanak a filmben. Valamint az összes kiemelt szerepet játszó színész elég jól alakít. Mindenki hozza a film hangulatát. Valamint a látvány, a jellmezek, és tényleg a hangulata a filmnek magával ragadó.

Összeségében szerintem nagyon megéri legalább egy esélyt adni a filmnek. Valamint szerintem több díjat is be fog zsebelni a Disney nem annyira Disney-s filmje (többek között a jelmeztervézésért legalább a jelöléseket megérdemlik).

Szólj hozzá! film krimi disney vígjáték dráma tini Tovább
Szörnyella / Cruella (2021) Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • A Casa Hogar megmentése avagy Blue Miracle A Casa Hogar megmentése avagy Blue Miracle
  • Mindenkiből lehet hős / We Can Be Heroes Mindenkiből lehet hős / We Can Be Heroes
  • A nomádok földje avagy Nomadland A nomádok földje avagy Nomadland
  • A lecsap csapat avagy Thunder Force A lecsap csapat avagy Thunder Force
  • A jégpálya két végén tehát Zero Chill A jégpálya két végén tehát Zero Chill

A bejegyzés trackback címe:

https://filmspot.blog.hu/api/trackback/id/tr716629760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Film spot

Szeretnél nézni egy jó filmet, vagy sorozatot, de nem tudod, hogy mit? A legjobb helyen jársz! Olvass leírást, értékelést, és mindent amire szükséged van egy film megnézéséhez (vagy fanatikus rajongáshoz)

Keresés

Most népszerű

  • doggfather: Az egész film egy hatalmas "üzenet", de olyan szinten az arcunkba tolva, hogy john singleton forog... (2021.08.13. 13:49) Moxie, avagy a vagány csajok visszavágnak
  • doggfather: Hatalmas meglepetés. A netflix filmek sajnos nem a látványról híresek, nem abban erősek, de ebben ... (2021.07.06. 10:45) A Potyautas avagy Stowaway
  • doggfather: Hogy a sc-fiből inkább fi, semmint sci még elviselhető lenne, de kellene valami olyan amit még nem... (2021.07.06. 07:31) Oxigén
  • doggfather: Nem film ez, hanem egy discovery/national g. doku-relaity sorozat filmformátumra vágása, tisztessé... (2021.06.01. 10:02) A nomádok földje avagy Nomadland

Kategóriák

akció (4) disney (1) dráma (12) fantasy (1) film (13) foxsearchlight (1) francia (1) gyerek (6) hbo (1) kaland (4) korrajz (1) krimi (1) musical (2) netflix (15) romantikus (6) sci-fi (3) sorozat (5) sport (1) társadalmi dráma (2) thriller (3) tini (4) valós történeten alapul (1) vígjáték (9) warnerbros (1) western (1) Címkefelhő

Archívum

  • 2021 július (3)
  • 2021 június (4)
  • 2021 május (11)
  • Tovább...

Blogajánló

Jurassic Newsworld: Új zeneszerzőt kaptunk + Mattel-hírek A napokban az Entertainment Weekly leplezte le exkluzív cikkében, hogy a júliusban érkező Jurassic World: Újjászületés zenéjéért egy kétszeres Oscar-díjas francia zeneszerző felel majd. A részletekről, továbbá a film várható hosszáról és az éledező marketingről a tovább mögött. jphungary.blog.hu
blog.hu

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML
Filmek, sorozatok egy helyen
süti beállítások módosítása
Dashboard